A Voyager–1 az amerikai Voyager-program első űrszondája. A Földtől legtávolabb lévő űreszköz. Meglátogatta a Jupitert és a Szaturnuszt, és ez az első űreszköz, amelyik részletesen fényképezte e két bolygó holdjait. Az űrszonda eredeti neve Mariner Jupiter/Saturn A volt, de a felbocsátás előtt fél évvel átkeresztelték Voyager 1-re.
A Voyager–1-et 16 nappal a Voyager–2 után indították 1977. szeptember 5-én Cape Canaveralból. 15 km/s csúcssebességre gyorsult fel. Hat óra múlva 10 km/s sebességgel közelítette meg a Holdat. 500 000 km távolságból 6 felvételt készített a Föld–Hold rendszerről. Ezeket a fedélzeten tárolta és október 8-án, 30 millió km-ről visszasugározta.
Szeptember 11-én és 13-án pályaváltoztatásokat végzett, 24 kisebb hidrazin hajtóművet használva. Mivel gyorsabb pályán haladt, a Voyager–1 1977. december 22-én a kisbolygó-övben megelőzte a Voyager–2-t.
Föld-Hold rendszer
1979. március 5-én 280 ezer km-re közelítette meg a Jupitert, melynek gravitációja segítségével 14 km/s-ra gyorsult, így folytathatta útját a Szaturnusz felé. Két nap alatt több Jupiter-holdat is megközelített, köztük az Amaltheát, az Iót, az Európát és a Ganymedest. Január 24-től kezdve készített felvételeket az óriásbolygóról. A szűk látószögű kamerával 40 millió km-ről készült képek sokkal élesebbek voltak a Pioneer–10 és Pioneer–11 által készített képeknél.
A Nagy Vörös Folt egy légköri örvény, melyről 1979. március 5-től készített felvételeket 217 ezer km távolságból. A légkörben több kisebb vörös foltot is felfedeztek. Az IRIS spektrométer 30 µm-en infravörös sugárzást észlelt. A Voyager–1 március 4-én felfedezte a Jupiter gyűrűjét. A gyűrű 56 300 km távolságra van a legmagasabb felhőrétegektől, szélessége 8 700 km, vastagsága 30 km. A Voyager–1 fedezte fel a Jupiter 14. holdját, amely 30–40 km átmérőjű és 58 000 km távolságra kering.
Jupiter
Ezek után a szonda a Szaturnusz felé vette az irányt, melyet 1980. november 12-én közelített meg 124 000 km-re. A bolygó hét holdját is megközelítette: a Titánt 4000 km-re, a Rheát 72 000 km-re, a Mimast 88 800 km-re, a Dionét 161 000 km-re, az Enceladust 202 500 km-re, a Tethyst 415 300 km-re és a Hyperiont 879 900 km-re. November 7. és 18. között a Voyager–1 2000 felvételt készített és 10 milliárd bit információt sugárzott a Földre.
Szaturnusz
Újabb hintamanőver segítségével kilépett a Föld pályasíkjából és jelenleg a csillagközi tér felé repül.
2013. szeptember 12-én megerősítette, hogy a Voyager–1 2012. év folyamán elhagyta a Naprendszert és a csillagközi térben utazik tovább.
Csillagközi tér
A Voyager-program keretében a NASA 1977-ben két űrszondát indított el a külső bolygók megfigyelésére, a Voyager 1-et és a Voyager 2-t. Mindkét szonda vizsgálta a bolygók légkörének összetételét, szerkezetét, dinamikáját; a bolygók holdjainak morfológiáját, geológiáját; meghatározták az égitestek tömegét, alakját, méretét, adatokat gyűjtöttek a mágneses terekről, a részecske- és plazmaeloszlásról.
A Voyagers kamerái, magnetométerei és más műszerei által összegyűjtött adatok és fényképek ismeretlen részleteket tártak fel a naprendszer mind a négy óriásbolygójáról és holdjaikról. A közeli képek megmutatták a Jupiter összetett felhőformáit, a szél- és viharrendszereket, felfedezték holdján, az Io-n a vulkáni tevékenységet. A Voyager 2 jelentős mágneses teret fedezett fel az Uránuszon körül és még tíz addig ismeretlen holdat. A szondák építése, indítása és bolygókutató küldetése 875 millió dollárba került, a csillagközi repülési program első két éve 30 millió dollárba.
2012. augusztus 25-én a Voyager 1 lett az első ember alkotta tárgy, amely belépett a csillagközi térbe és „a történelemben bárkinél vagy bármi másnál messzebb” haladt. 2013-tól a Voyager 1 17 kilométer per szekundum sebességgel haladt a Naphoz képest.
2017 november 28-án egy tesztelés során beüzemelték az utoljára 1980-ban használt röppályamódosító (TCM - trajectory correction maneuver) hajtóműveket. A tesztre azért került sor, mert az általában használt helyzetszabályzó motor egyre megbízhatatlanabbul működött, így egyre nehezebbé vált a kommunikáció megteremtése a szondával. A NASA tervei szerint 2018 januárjától üzemszerűen használják majd a TCM motorokat, melyeknek hátránya a felfűtésükhöz szükséges nagy energiaigény. A várakozás szerint így 2-3 évvel meghosszabbítható a Voyager–1 használata.
Jelenlegi helyzete
A szondák rakterében az emberiséget és kozmikus környezetét bemutató szemléltető eszközöket helyeztek el. Egy kb. 30 cm-es, arannyal futtatott réz hanglemezen a Föld 35-féle természetes és az ember által keltett mesterséges hangjait helyezték el:
A lemezen a hanganyag mellett 115 analóg kódolású fénykép is található.